2026. április 26. (vasárnap) 11:18

Orbán újra akarja szervezni a nemzeti oldalt

Nem ül be az alakuló Parlamentbe Orbán Viktor – jelentette be a leköszönő miniszterelnök. Orbán azt mondta, most ért véget a Fidesz elnökségi ülése, „gőzerővel zajlanak a megbeszélések a nemzeti oldal megújulásáról, a frakciónkról”. A leköszönő miniszterelnök szerint a Fidesz-frakció hétfőn alakul meg, amelyet gyökeresen átalakítanak és a vezetője Gulyás Gergely lesz. Majd azt mondta:

„A Fidesz–KDNP listavezetőjeként elnyert mandátumom valójában a Fidesz parlamenti mandátuma, ezért úgy döntöttem, hogy azt vissza is adom. Rám most nem a Parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében lesz szükségünk.”

https://www.facebook.com/watch/?v=944315031900767

Közölte, hogy jövő héten országos választmányt tartanak, az ősszel esedékes tisztújító kongresszust pedig júniusra hozták előre.

Orbán Viktor rövid megszakítással összesen közel 30 éve áll a Fidesz élén, amelynek 2003 óta megszakítás nélkül az elnöke. Ő volt az egyike annak a néhány képviselőnek, aki 36 évet megszakítás nélkül a padsorokban töltött. Orbán öt ciklusban, 1998-tól 2002-ig, majd 2010-től 2026-ig volt Magyarország miniszterelnöke. Orbán volt a leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfő az Európai Unióban, egyben a leghosszabb ideig hivatalban lévő magyar kormányfő is.

Most azonban nem tervezi, hogy visszaül a Parlamentbe, szerinte most az újraszervezés a feladata, amennyiben a párt újra megtiszteli bizalmával és erre felhatalmazza. Visszavonulása mögött egyértelműen stratégiai szándék húzódik: időt nyerni a nemzeti oldal újraszervezésére.
Ugyanakkor komoly kihívást jelent, hogy a jelenlegi szavazóbázis jelentős része az idősebb korosztályból kerül ki, miközben a legnagyobb elutasítás éppen a fiatalabb, aktív választók körében mutatkozott meg – abban a generációban, amely hosszú távon is meghatározza majd a politikai erőviszonyokat és várhatóan nem felejti el az április 12-ei választás érzelmileg is meghatározó, a Fidesz vereségével záruló pillanatait.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a megszólalásokban továbbra is hangsúlyosan jelen van a „nemzeti oldal” fogalma, annak ellenére, hogy a jelenlegi támogatottsági adatok jóval szűkebb választói bázist jeleznek – és ez a fajta megosztás valószínűleg korlátozza az új szavazók megszólításának a lehetőségét.

Még több AKTUÁLIS…