2024. május 18. (szombat) 14:18

Pécs – Van költségvetés

Pécs idei költségvetéséről és a következő időszak gazdálkodására vonatkozó határozatok elfogadásáról döntött a baranyai vármegyeszékhely önkormányzatának kedden ülésező közgyűlése.A baranyai megyeszékhely 2023-ast összevont költségvetési mérlege szerint az önkormányzat 46,408 milliárd forintos kiadással és ugyanennyi bevétellel tervez 2024-ben.
A dokumentumban a kiadási oldalon közel 40 milliárd forintot tesznek ki a személyi juttatások, a dologi kiadások és az egyéb működési kiadások együttvéve, míg beruházásokra a tavalyi közel 10 milliárd után 3,1 milliárd forintot állítottak be. A bevételeknél az iparűzési adóból idén a 2023-ra tervezett 8,5 milliárd helyett már 13,7 milliárd forintot vár az önkormányzat.
Péterffy Attila (Pécs Jövője), a város 2019-es önkormányzati választások óta hivatalban lévő polgármestere úgy fogalmazott, hogy a 2024-es a „szabadság, a függetlenség és a saját erős fejlesztések költségvetése”. Ezzel részben arra utalt, hogy ebben az évben a helyhatóság visszafizeti az állammal szemben 2018 óta fennálló 9,54 milliárd forintos tartozásának utolsó – 1,75 milliárd forintos – részletét is.
A polgármester szerint a város mozgásterét az elmúlt években növelte, hogy 2019 óta több mint 45 százalékkal nőtt a pécsi cégek iparűzési adóbefizetése.
Péterffy Attila közölte: utóbbinak is köszönhető, hogy – bár a város 2024-es költségvetése a takarékosság jegyében készült – a városlakóktól nem vár el az önkormányzat további anyagi áldozatvállalást, azaz nem lesz adóemelés, nem növelik a közösségi közlekedés és a közétkeztetés díjait, viszont a közszférában bérfejlesztést valósítanak meg.
A városvezető közölte: utak felújítására és a közlekedés biztonságára idén több mint 1,7 milliárd forintos keretet biztosítanak, 200 millió forinttal segítik a pécsi társasházak felújításait, és 750 millió forintos önerővel biztosítják további 11 elektromos busz beszerzését.
A polgármester javasolt több olyan intézkedést is, amelyek végrehajtása a következő ciklus, ciklusok gazdálkodására is hatással lehet.
Ezek egyike kimondja, hogy a város működési célú hitelt a jövőben sem vesz fel, míg egy másik szerint idén november végéig dönt a közgyűlés az építményadó további csökkentéséről, egy újabb intézkedés értelmében pedig az önkormányzat a jövőben az induló költségvetésben vállaltakon túlmenően nem vállal kötelezettségeket a többségi önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok esetében a tárgyévi hitelvisszafizetésekre.
A pécsi közgyűlésben ellenzékben lévő Fidesz képviselője, Barkóczi Csaba rámutatott: bár a polgármester szerint az önkormányzat nem vett fel működési hitelt, az elmúlt években mégis eladósodott. A képviselő szerint az előterjesztés egyik mellékletében is olvasható, hogy több mint 12 milliárd forinttal tartozik a város a Európai Beruházási Banknak, a hitelt pedig még több mint húsz évig kell törleszteni. Ezért nem a szabadság és a függetlenség, hanem a „brüsszeli bankároknak és bürokratáknak való kiszolgáltatottság” költségvetése a pécsi – vélekedett a politikus.
A 2024 évi költségvetési rendelet megalkotásáról 16 igen, 0 nem és 6 tartózkodás mellett döntöttek, emellett a városvezető többség elfogadta a működési hitelt, a helyi adókat és az önkormányzati cégek gazdálkodását érintő intézkedésekről szóló határozatot is.

 

Még több AKTUÁLIS…