2025. január 30. (csütörtök) 15:55

Putyin már feltételeket támaszt

A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, ugyanakkor a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a Moszkva által illegitimnek tekintett Volodimir Zelenszkij államfővel is – jelentette ki Putyin elnök.

Az orosz államfővel folytatott tárgyalások tilalmáról szóló rendelet mindaddig érvényben van Ukrajnában, amíg ő, Vlagyimir Putyin hivatalban van. Igaz,a dekrétumot az ukrán parlament elnöke eltörölheti.”Amikor a jelenlegi rezsimfőnök – ma már így nevezhetjük – aláírta ezt a rendeletet, akkor viszonylag legitim elnök volt, de most már nem tudja érvényteleníteni, mert illegitim. Ebben van a trükk, a bosszúság, a csapda, érti? De alapvetően, ha ezt meg akarják tenni, akkor van rá legális módszer” – hangoztatta Putyin.

„A kérdés a dokumentumok végleges aláírása. Ez egy nagyon komoly kérdés, amelynek mind Ukrajna, mind Oroszország biztonságát komoly, hosszú történelmi távlatokra kell garantálnia”
– mondta az orosz államfő, szerinte ezért „egyetlen mellélövés, egyetlen érdesség” sem lehet a két ország közötti megállapodásban, beleértve azt is, hogy Volodimir Zelenszkijt illegitimnek tekinti, mivel ötéves hivatali ideje lejárt.

Tárgyalnak Zelenszkijjel folytatandó párbeszédhez, de az a lényeges, hogy ukrán részről ki fogja a végén aláírni a megállapodást.”Tárgyalni bárkivel lehet. (…) A dokumentumok aláírásának szempontjából mindennek úgy kell megtörténnie, hogy a jogászok megerősítsék azoknak az embereknek a legitimitását, akiket az ukrán állam felhatalmaz arra, hogy aláírják ezeket a megállapodásokat”

Még több AKTUÁLIS…