A Hard Talk Puzsér Róberttel szombati eseményén a publicista Magyar Péterrel beszélgetett Kóczián Péter moderálása mellett. A közel háromórás diskurzus napirendjén volt többek között Orbán Viktor és az Európai Unió is.
Puzsér Róbert azzal kezdte, hogy „van körülötted egy politikai földindulás, de viszonylag keveset tudtunk meg a politikád tartalmáról”. „Ez nem igaz” – vágott közbe Magyar Péter. Puzsér Róbert első kérdése az volt, hogy hol van az a pont, amelytől már nem fideszes Magyar Péter.
„Lehet, hogy még fideszes vagyok, mert Gulyás Geri azt mondta a Kormányinfón, hogy van 47 ezer forint tagdíjtartozásom, de én azt hittem, kirúgtak”– válaszolta a Tisza Párt alelnöke, aki a politikájának a tartalmával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy március 15-én elkezdte, április 6-án folytatta, legalább 15-20 pontban elmondta, hogy mi a véleménye az országról.
Magyar Péter elárulta, 2002 és 2006 meghatározó volt, 2002 azért, mert szerinte egy jó kormányzás után bukta el a választást a Fidesz. Úgy látja, hogy a Fidesz elfelejtett kampányolni, azt gondolhatták, hogy a jó kormányzás elegendő, volt egy olyan flow az országban, ami azóta is emlékezetes lehet mindenkinek, akkor kapta el őt is a hév, akkor ült a miniszterelnök mögött az elhíresült beszéden a Testnevelési Egyetemen, aztán 2006-ban jött az őszödi beszéd és a rendőri túlkapások, ügyvédjelöltként védett barátokat, „képviseltem kilőtt szemű embert”.
Magyar Péter azzal folytatta, belül arra trenírozták az embereket, ha nem a Fidesz lesz, akkor jön Gyurcsány, később újabb ellenségképek érkeztek: Soros, Brüsszel és a migránsok. 2018-tól, amikor a volt felesége államtitkár lett, még inkább belelátott ebbe a világba, látta az előnyeit és hátrányait, jelezte a kritikát befelé, aztán a 2022-es választáson már befogott orral szavazott a Fideszre.
Puzsér kérte, nevezzen meg három olyan közéleti történést, ami nagyon lecsapta nála a biztosítékot. Magyar Péter elsőként 2007-et említette, amikor „ellopták az áldozatoknak szánt pénzt”, a második, hogy 2021-ben viharveszély miatt lemondták az augusztus 20-i tűzijátékot, nem sokkal később leváltották a meteorológiai szolgálat vezetőjét. Magyar Péter felidézte, ekkor írt egy felháborodott Facebook-posztot, amit állítása szerint több kormánytag is lájkolt, majd Palkovics László Varga Juditon keresztül küldött neki egy levelet. A harmadik pillanat, amikor Leslie Mandoki születésnapján Orbán Viktorral és Rogán Antallal együtt vett részt, ott olyanokat hallott, amelyeknek a részleteit nem osztotta meg a közönséggel.
Bár van tizenöt csapattársa, megvannak az EP-képviselőjelöltjeik is, akik közül néhányan Debrecenben színpadra állnak, „de mindenki megmondta, hogy június 9-ig ez one man show”, ami fizikailag és lelkileg is megterhelő, ugyanakkor „a propaganda és az összes bohóc dolgozik azon, hogy egyre jobban élvezzem”.
Puzsér Róbert arra is kíváncsi volt, hogy mi szól Orbán Viktor személye mellett, és mi ellene, illetve Magyar Péter mit tartana meg a rendszerből. Magyar szerint: „Orbán Viktor egy demokratikus hősnek indult 1988-ban. Meghatározó politikusnak indult, azzá is vált, 2002-ig, az egész magyar politikai kínálatból kiemelkedett, mint egy fáklya, világított”. Ha meg akarják érteni Orbán Viktort, 2002-ig kell visszamenni, akkor érte egy olyan ütés, hogy nem elég jól kormányozni, hanem meg kell szerezni a hatalom minden részét, le kell építeni a fékeket és ellensúlyokat, médiabirodalmat kell építeni, Machiavelli eszközeit használva kell kormányozni. Magyar Péter felidézte, 2010-ben, amikor jött a kétharmados győzelem, eufória volt, Orbán kiment Brüsszelbe, rossz helyzetben volt a gazdaság, és azt kérte, hogy engedjenek a maastrichti kritériumokból. Magyar Péter szerint Orbán Viktorra ekkor
rácsapták az ajtót Brüsszelben a korábbi szövetségesei. Kapott egy óriási pofont a saját néppárti társaitól is, onnantól jött a keleti nyitás.
A Tisza alelnöke úgy emlékezett vissza, hogy Orbán Viktor semmiképp sem akarta az IMF-et, „és ebben igaza volt”, majd elment kelet felé új politikai szövetségeseket keresni, „onnan datálom, hogy megváltozott a személyisége”.
„Orbán Viktornak valaha volt egy víziója, egy olyan víziója az országról, ami valamennyire őszinte volt” – fogalmazott a politikus, rámutatva: az más kérdés, hogy időközben lecserélte a szavazóit. Magyar Péter annak nagyon örül, hogy március 15-én az emberek kimentek, vittek zászlókat, kitűzték a kokárdákat, „én nem is értettem soha, hogy miért vették le. Nem az a jó válasz arra, ha Orbán Viktor azt mondja, hogy a Fideszé a kokárda, hogy én leveszem”.Magyar Péter az Európa-politikájáról kifejtette: „Nem hiszek az európai egyesült államokban, egy szuperállamban, amiről sokan álmodnak Brüsszelben, Párizsban vagy a DK központjában. Európa akkor lesz erős, ha a tagállamok erősebbek, versenyképesebbek, és utána tudunk egy mélyebb integrációt csinálni, bővíteni”.
” Nem hiszek abban, hogy tehet olyat egy magyar EP-képviselő, hogy megszavaz olyan állásfoglalásokat, amikkel lehet, hogy belerúg Orbán Viktorba, ezzel egyébként belpolitikai értelemben mindig jót tesznek neki, de elérik azt is, hogy az uniós intézményekben arra az álláspontra jussanak, hogy fel kell függeszteni az uniós pénzeket. Ezzel nem csak Tiborcz Istvánba rúgnak bele, belerúgnak az egész magyar kis- és középvállalkozói szektorba, a magyar gazdákba, a szociális és egészségügyi intézményeinkbe.
Sérti-e a magyarok szuverenitását, ha dollárok gurulnak az ellenzék kampányszámlájára? – kérdezte Puzsér Róbert.
Szuverenitási kérdés, hogy ne külföldi finanszírozása legyen a magyar pártoknak. Én nem fogadok el semmilyen külföldi finanszírozást
– válaszolta Magyar Péter, megjegyezve, kérdés az is, hogy mi minősül annak például egy külföldön élő magyar állampolgár esetében.
Magyar Péter leszögezte, hogy nem találkozott sem az amerikai nagykövettel, sem amerikai üzletemberekkel, azt pedig súlyos szuverenitási kérdésnek tartja, hogy van egy Szuverenitásvédelmi Hivatal, aminek az „elnöke Magyar Péterrel indítja első eljárását. Eddig nem tudom, mit csinált havi ötmillió forintért”. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz dolgozik amerikai kampánytanácsadókkal.