2026. május 20. (szerda) 20:48

Surányi a kisnyugdíjasokat támogatná

Félévnyi emelés az alacsony nyugdíjaknál, 20 százalékos szja a másfél millió forintos jövedelmeknél – Surányi György így reformálná meg a költségvetést.
A Della vendége szerint összeomlott az államháztartás, ezért az új kormánynak figyelnie kell arra, hogy a tervezett intézkedéseit – például az adózásban – ne egyszerre akarja végrehajtani, hanem ütemezetten, több évre szétnyújtva.

Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint az is fontos, hogy a múlt örökségét – azokat a bizonyos csontvázakat, amelyek a szekrényből szoktak kiesni – a Tisza-kormány arra az időszakra számolja el, amikor azok keletkeztek. Ezzel tisztább képet lehet adni a piacoknak, hogy melyik kormányt milyen felelősség terhel, ami a startvonalnál sokat számít. Példaként a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank mérlegében megbújó tételeket említette, illetve az önkormányzatoknál felhalmozódott súlyos hiányokat.

Surányi György azonnal kivezetné az árstopokat, a védett árat.A fokozatos kivezetéssel súlyos inflációs várakozás épülne be a rendszerbe. Ha viszont egy lépésben megválnánk ezektől, annak más lenne a tényleges inflációs hatása, és a jegybank is jobban tudna reagálni a kamatdöntéseivel.A különadókat is károsnak tartja, közülük azonban közgazdaságilag indokoltnak tartja a Molra és a bankokra kivetett extraprofitadót. Utóbbi szerinte „talált profitot” sújt, ami az előző jegybanki vezetés által a rendszerbe pumpált túllikviditás miatt keletkezett, nullaszázalékos kamaton, és aminek a kiszívása 6,25 százalékos kamaton történik. A bankadót viszont eleve rossz intézkedésnek tartja.

Ami a közteherviselést illeti, a személyi jövedelemadó mai rendszerét fenntarthatatlannak nevezte:A világon nem létezik, hogy ma már nem fizet szja-t az ország fele.
Azzal teljesen egyetért, hogy az adójóváírást visszaállítják az alacsonyabb jövedelműeknél, viszont a 15 százalékos kulcson túl az átlagbér kétszerese felett már bevezetne egy 20 százalékos kulcsot, a háromszorosa felett pedig 25 százalékosat. Kivenné viszont a rendszerből a 25 év alattiak adómentességét, és nem ért egyet a gyermekes anyák élethosszig tartó mentességével sem (hozzátéve, hogy a három– és négygyermekeseknél ez még elfogadható szerinte).

Még több AKTUÁLIS…