Szerbiában fogták el O. Alexandrát. A nőt emberkereskedelem miatt körözte a Zalaegerszegi Törvényszék. A vád szerint anyjával és testvéreivel rabszolgasorban tartottak embereket. A személyekkel barátságot vagy szerelmi kapcsolatot létesítettek, majd később megalázással, fenyegetéssel és bántalmazással munkára kényszerítették őket.
Az emberek szabadságát korlátozták, keresményeiket elvették, hiteleket vetettek fel velük, miközben állati sorban tartották és dolgoztatták őket. A bizonyítékok alapján O. Alexandra és hat társa két férfit és három nőt tartott így rabszolgaként. Közülük az egyik férfi egészségi állapota annyira leromlott, hogy kórházba került, és ott rövid időn belül meg is halt.
A bíróság O. Alexandrát többrendbeli emberkereskedelem, halált okozó testi sértés, valamint rablás miatt hat év szabadságvesztésre ítélte. Mivel nem vonult be a börtönbe, és megszökött, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A TOP 50-es körözötti listára is felkerült.A fejvadászoknak sikerült kideríteniük, hogy Szerbiában tartózkodik. Felvették a kapcsolatot a szerb célkörözési egységgel, és megszervezték a nő elfogását. Egy dél-szerbiai faluban, Graovoban találtak rá a szerb rendőrök, április 4-én.