Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy – közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.Hegedűs Zsolt Facebook-oldalán azt írta, hogy a két új vezetővel hétfőn tartott megbeszélést az Egészségügyi Minisztériumban, és áttekintették a kórház helyzetét és problémáit.”A kórház közelmúltja nem volt mentes a komoly működési zavaroktól; példaként említhető „a sürgősségi osztály működését veszélyeztető személyi állomány problémája”, illetve a pszichiátriai osztály félbemaradt felújítása.”
Nos, ezért is volt indokolt a váltás az intézmény élén, valamint az új, transzparens, a dolgozókat megtartani képes vezetési stílus kialakítása.”A vezetőváltás szükségességével az intézmény eddigi főigazgatója, dr. Bedros J. Róbert is egyetért, aki bejelentette nyugdíjba vonulását ma délután”.A két új kórházvezetőnek az intézmény irányításának átvétele és új alapokra helyezése mellett az eddigi működés átvilágítása, valamint hibáinak feltárása is feladata lesz – olvasható a bejegyzésben.