2024. december 03. (kedd) 18:37

Ukrán céggel is tárgyal a kormány

Amikor Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy a kormány kifizeti a következő hat hónapban a teljesen eladósodott Dunaferr dolgozóinak bérét, egyúttal azt is megpendítette, hogy a kabinet azon fog dolgozni a következő hetekben, hogy megbízható tulajdonost találjanak a vállalat élére. A jelek szerint érdeklődőből sincs hiány, a kormány pedig máris tárgyalóasztalhoz ült.

A Népszava információi szerint az ukrán Metinvest Holding, a világ egyik legjelentősebb acélipari vállalata már januárban jelezte, hogy a szorult helyzete ellenére megvásárolná a Dunaferrt, a cég képviselői pedig héten már találkoztak is Fábián Gergellyel, a gazdaságfejlesztési tárca iparpolitikáért felelős államtitkárával. Közben a dunaújvárosi vasmű felszámolója azt nyilatkozta, hogy az ukránok mellett egy másik cég, londoni székhelyű Liberty Steel is tárgyal a Dunaferr megvásárlásáról.

Kérdezték minderről a város jobbikos polgármesterét, Pintér Tamást, ő úgy tudja, a kormány inkább a londoniakat preferálja. A városvezetés bízik benne, hogy a kormány jó döntést hoz majd, aggodalommal töltik el őket ugyanakkor azok a hírek, hogy a Liberty anyagi gondokkal küzd, és felszámolás fenyegeti több Kelet-Európában működő érdekeltségét is. A polgármeseter nagyobb lehetőséget lát az ukránokban, mivel az ukrán cég maradéktalanul tudná biztosítani a vasmű nyersanyagellátását a saját érc- és szénbányáiból.

2021-es adatok alapján a Metinvest a világ 42. legnagyobb acélipari cége, Ukrajnán belül pedig éllovasnak számít. A vállalat a bányászattól a szén- és ércfeldolgozás folyamatáig a teljes vertikumban érdekelt, félkész és késztermékei számos ország piacán elérhetők. A kelet-európai régión kívül olasz, spanyol, holland érdekeltségei is vannak.

Még több AKTUÁLIS…