2025. április 14. (hétfő) 19:58

USA – Szervlopás miatt perlik a börtönöket

Nyolc család indított pert alabamai börtönökkel szemben, a vád szerint az intézmények az állami büntetés-végrehajtási osztály törvénytelen engedélyével, illegálisan gyűjtötték be a büntetésük során elhunyt elítéltek mintáit. A vád alapján a hatóságok a jogszabályokat megkerülve, a családok beleegyezése nélkül járultak hozzá, hogy a Birminghami Alabamai Egyetem tanulmányozhassa a szerveket.Az érintett családok szerint szándékosan eltitkolták a visszaélést.

J. R. Gaines alabamai kerületi bíró elutasította az alperesek kérelmét, melyben az állami tisztviselők hivatalból való eljárásaihoz kötődő permentességére hivatkozva próbáltak mentességet kérni. A védelem szerint az egyetem és a hatóság szerződést kötött az engedélyezésre, a két állami szerv közötti megállapodás pedig mentességet ad. Ám ez nem érvényesülhet, amennyiben törvénysértés történt, vagy a törvény szándékos, rosszhiszemű átlépése vagy értelmezése valósult meg. A bíró azt is kijelentette, hogy nem vonatkozik az elévülés azokra az esetekre, ahol az alperesek megpróbálták eltitkolni a lehetséges bűncselekményeket.

Még több AKTUÁLIS…