a kormány azt javasolta, hogy a kiszervezett vagyon kerüljön vissza az államhoz, de csak az a rész, amely eredetileg is állami volt; ahol más szereplő is tett vagyont az alapítványba, azt a részt elkülönítik, és visszaadják az eredeti tulajdonosnak.Az alapítványok által eddig végzett közfeladatok nem szűnnek meg, hanem állami feladatellátás keretében folytatódnak. Ahogy arról a 24.hu is beszámolt, a megszűnő alapítványok lebonyolítására a kormányhatározat már ki is jelölte az elszámolási biztosokat.
A miniszter által közzétett videó alapján az állami vagyon visszavételét és az intézmények állami fenntartásba vételét a felsőoktatási intézményeket nem fenntartó kekvák esetében augusztus 31-ig javasolja a kormány. Az egyetemeket fenntartó alapítványoknál azonban az átalakulás határideje 2027. augusztus 1. lesz, hogy a változások ne okozzanak zavart a tanévkezdésben, és ne érje hátrány az oktatókat, kutatókat, valamint a hallgatókat.
Bár az egyetemi alapítványok csak jövőre szűnnek meg, az átláthatósági, összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozati szabályok már 2026-tól szigorodnak, a kuratóriumokat pedig újra kell választani. Az előző kormányzat által létrehozott alapítványi rendszerbe az Állami Számvevőszék adatai szerint mintegy 3000 milliárd forintnyi közvagyon került át, a döntéshozó testületekbe pedig politikai szereplők és miniszterek kerültek, sok esetben életre szóló kinevezéssel.