Egy ügyvéd {és tartalékos alezredes}, hajdani Bundeswehr katona lett az NSZK 17. külügyminisztere tavaly. Dr. Johann Walter David Rudolf „Jo“ Wadephul {CDU} múlt májusban tette le a hivatali esküt Berlinben. A 2009 óta a szövetségi parlamentben képviselő, észak-németországi férfi a Nato oszlopos tagjának számító NSZK-ban nagy elánnal vágott bele új munkájába. Magától értetődik, hogy a 63 éves politikus rengeteget utazik.
Első külhoni tárgyalásai Párizsban és Varsóban voltak. Másnap az ukrajnai Lemberget {Lviv} kereste fel, ahol biztosította vendéglátóit a háború sújtotta állam további támogatásáról: ezt 2026-ban is megerősítette. /Bő egy millióra becsülik az orosz támadás óta Németországba menekült emberek – zömében nők és gyerek – számát./ Ugyancsak hivatalba lépése után Tel Avivban folytatott eszmecserét az izraeli kormányfővel és hivatali kollégájával. „Jo“ Wadephul szorgalmas, higgadt politikus: sok türelem kell az ukrajnai és a közelkeleti vérontás lezárásához. Ez utóbbi érdekében Ciszjordániában a palesztin miniszterelnökkel is felvázolták a béke lehetőségeit. Sajnos az iráni, libanoni bombázások miatt nem lett idén júniusban sem vidámabb a helyzet a régióban. A Merz kormány eddigi mérlege – külpolitikai téren – pozitív. De 2026 júniusában a belső gazdasági, pénzügyi, társadalmi nehézségekre erősebben kell{ene} fókuszálniuk! Dr. Magyar Péter új szakaszt nyitott hazánk és az NSZK kapcsolatában. Miniszterelnökünk 2026. október 23-re meghívta Budapestre a német kancellárt és a francia államfőt!

