2026. szeptember 26. (szombat) 16:39

A 70-es évek verdái

A Kádár-medencében, vagyis a szocialista Magyarországon már egy Trabant, avagy Škoda birtoklása is a jólét jele volt. Az 1970-ben Év autója díjjal kitüntetett Fiat 128-as ritkának számított felénk, igaz annak Zastava változata – legömbölyített, lecsapott popsival – azért parkolt itt-ott Budapesten is. A következő esztendőben a nyugati, szakmai zsűri sztárja a Citroën GS lett. 1972-ben pedig a franciák után, ismét az olaszokra kacsintott a szerencse. Nyert a csinos, fürge Fiat 127-es.

Aztán ’73-ban Nyugat-Németországba került a trófea az Audi 80-as jóvoltából. Az eddig felsorolt típusokhoz képest izmosabb, elegáns, drága luxuskocsi diadalmasokodott 1974-ben. A Mercedes-Benz 450 SE a nyolchengeres kategóriában toborzott vevőket, még a tengerentúlon is. A közel öt méteres, komfortos germán limuzinnál harminc centivel volt kurtább csupán a Citroën CX – 1975 sztárja. Az anno ezüst érmes első Generációs Volkswagen Golfból persze sokkal többet gyártottak és értékesítettek – a Bogár korszaktól lassan elbúcsúzva – mint a franciák pazar, hidropneumatikus rugózású álomautójából.

Kapcsolódó
Még több autó…