A svéd utakat jó kilenc évtizeddel ezelőtt meghódító, 2000-es fordulaton 28 lóerőt produkáló, négyhengeres Jakob végsebessége mindössze 90 km/óra volt. Ám az óvatos kereskedők 60-nál tempósabb suhanást nem javasoltak. A vászontetős (ÖV 4) és zárt karosszériás (PV 4) első ezerdarabos sorozatból ez utóbbi volt különösen kelendő, ami az észak-európai klímával magyarázható főleg. Különleges vásárlói igényekre reagálva furgon verzióban is készítettek autókat, s ez megalapozta a későbbi kombik, buszok és kamionok népszerűségét.
Hathengeres járgánnyal 1929-ben rukkoltak elő a mérnökök. A PV 651-es embléma az elegáns jármű legfőbb paramétereire utalt: Person Vagn (személykocsi), 6 cilinderrel, ötüléses kivitelben, míg az 1-es a szériaszám volt az időközben Helsinkiben is telepet nyitó svédeknél. A 15 centivel megnyújtott tengelytávú Volvók aztán 1930-tól hétszemélyes taxiként (TR 671/672) hódították meg a nagyvárosokat. 1934-ben a skandinávok majdnem háromezer automobilt értékesítettek, ebből 775 példányt külhonban. A következő esztendő slágere az áramvonalas PV 36-os limuzin volt, melyben elöl és hátul 3-3 ember foglalhatott helyet kényelmesen.
A háború előtt további csinos kabrió- és merevtetős típusokkal mutatkoztak be a minőségre és kontrollra igényes svédek. A legelső nagyszériás modell a PV 444-es 1944-ben debütált, és 1965-ig (!) 440 ezer darabot adtak el belőle. A kétajtós, formavilágában amerikai stílusjegyeket tükröző, elöl osztott szélvédős, hátul perecablakos skandináv „bogár” iránt olyan óriási volt az igény, hogy a vevőknek átlag három évet kellett várniuk a négyhengeres, 1,4 literes álomautóra. A „púpos” Volvóként is emlegetett négykerekű kapott 1,6-os, majd 1,8-as orrmotort is, és az 1958-tól modernebb kaszniba öltöztetett PV 544-es a ralipályákon is bizonyította strapabíró mivoltát. Az oldtimer barátok előszeretettel vadásznak a Volvo 445-ös kombira, amelynek külön bájt ad, hogy tágas csomagtere kétszárnyú ajtóval nyílik. 1953 és 1969 között 85 ezer ilyen komfortos modellt értékesítettek.