2024. május 18. (szombat) 16:23

Ashton Kutcher meséli

Ashton Kutcher

Ashton Kutcher drámai részleteket osztott meg a Demi Moore-ral kötött házasságáról. A 2011-es válását egyenesen kudarcnak, a szakítást követő nyilatkozatokat és híreszteléseket pedig megalázónak és kínosnak nevezte.
A 44 éves színész egy hosszabb interjút adott az Esquire magazinnak, melyben vallott a Demi Moore-ral kötött házasságáról, volt felesége vetéléséről, valamint a kapcsolatuk hangulatáról is. Kutcher és Moore 2003-tól 2011-ig alkottak egy párt. 2005-ben házasodtak össze, de végül a válás mellett döntöttek. A szakítás igencsak viharosra sikeredett: a 15 évvel idősebb Moore azt állította, hogy volt férje megcsalta, sőt, később a színésznő 2019-ben megjelent Inside Out című memoárjában bevallotta, hogy az okozott fordulópontot a kapcsolatukban, amikor Kutcher megkérte, hogy egy harmadik felet is vonjanak be, amikor összebújnak. Kutcher eddig hallgatott az elhangzottakról, az Esquire magazinnak viszont megnyílt a témában.

„Semmitől sem érzed nagyobb lúzernek magad, mint a válás. A válás egy óriási kudarc. Elbuktál a házasságban. Kínosnak éreztem, ami a szakításunk után következett a sajtóban” – mesélte a színész, majd beszélt Moore 2006-os vetéléséről is.

„Egy gyerek elvesztése, akiről azt hiszed, hogy megszületik, és közel vagy ahhoz, hogy azt gondold, hogy gyereked lesz, nagyon fájdalmas. Mindenki másképp kezeli ezt. Igenis akartam gyereket, apa szerettem volna lenni” – tette hozzá Kutcher, majd kiemelte, nem haragszik most már a volt nejére. A színész a válást követően régi színészpartnerével, Mila Kunisszal kezdett járni, akivel még az Azok a ’70-es évek show forgatásán ismerkedett meg. 2015 óta házasok, és két gyereket nevelnek (Wyatt és Dimitri, 8 és 6 évesek – a szerk.) A magánéletükről ritkán nyilatkoznak, a nyilvános eseményekre is inkább külön érkeznek.

Még több bulvár…