Az RTL Sztárbox című műsorában az erőtől duzzadó berki Mazsi még be sem lépett a szorítóba és már megnyerte a meccset. A közönség egy jó bunyót várt, de csalódniuk kellett, s ez tanulságos lehet a szervezőknek is. A román lány már a bevezető filmben sután mozgott és hiába készítette fel egy világbajnok, ezt a meccset már idő előtt le kellett volna fújni, hiszen nem voltak egy súlycsoportban, vagyis nagyon gyenge volt az ellenfél.
A női könnyűsúlyú kategóriában Mazsinak a román DJ-influenszerrel, Giulia Anghelescuval kellett megmérkőznie. A meccsük nem tartott sokáig, mindössze pár másodperc volt, az első menet elején ugyanis olyat ütött be Berki Mazsi a román versenyzőnek, hogy az nem tudta folytatni a mérkőzést, valósággal elszédült, támolygott a kötelek között. A kiütéssel Berki Mazsi bejutott az elődöntőbe.