„Elhiszed, hogy énekeltem annyit, hogy van akármilyen rendőrigazolványom?” – ezzel a mondattal kezdődik az a videó, ami a Blikken jelent meg pénteken, miután Újbuda LMP-s alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté pár napja egy fotóval is illusztrált bejegyzésben írt Delhusa parkolási visszásságairól. Az van ugyanis, hogy Delhusa a fehér Mercedesszel – Kreitler-Sas állítása és fotója szerint – hol a járdát foglalja el teljes szélességében, hol a zöldterületre parkol.
Közterület-felügyelői intézkedést indítottak a zenész ellen. A videón épp az látható, ahogyan Delhusa és az alpolgármester vitatkoznak, a kiérkező közterületesek pedig ott állnak és várnak.A felvételen Delhusa egyébként olyan őszinteséggel beszél arról, hogy ő „baleseti helyszínelő”, amihez még valóban elő is kap valamiféle igazolványokat, hogy simán el is lehetne hinni neki, sőt, még az is lehet, hogy ő maga el is hiszi.
„Egy órája vártunk ott rá, mire megérkezett. Rögtön elkezdett dühösen felkérdezni minket, hogy mit csinálunk ott, majd közölte, hogy ő baleseti helyszínelő. Amikor azt mondta, mutat egy rendőrigazolványt, közöltem, én ezt rögzíteném, amit ő tudomásul vett. Bemutatta a két igazolványt, ami a felvételen is látszik. Ebből az egyik IPA-igazolvány, a másik pedig első pillantásra egy magyar rendőrségi igazolványnak tűnt. Ő ott úgy lépett fel, mintha rendőr lenne” – mondta a Blikknek az újbudai alpolgármester.
A politikus visszautasítja a táncdalénekes azon állítását, amely szerint csak azért csinált ebből ügyet, mert Delhusa híres ember. Mint mondja, október 7-én történt az eset és addig hallgatott, amíg nem ismétlődött meg a szabálytalan parkolás.