Havas Henrik volt Szily Nóra vendége a Lélekközelben című műsorában, ahol többek között Friderikuszról is megemlékezett. Nem éppen szépen.„Életem egyik legnagyobb bánata, hogy nem vertem meg a Friderikuszt. Volt egy Szorító című műsor – kitaláltam, hogy három menetben vitatkoznak az egymással szemben álló felek a ringben –, és mindent ellopott. Még a gongot is”.
Havas Henrik korábban azt állította, nem emlékszik arra, hogy már többször beszélgetett a műsorvezetővel, holott Havas egy alkalommal kettejük korábbi beszélgetéséből idézett a novelláskötetének elején. Azt sem hallgatta el, hogy bipoláris depresszióban szenved és komoly prosztatabetegséggel küzd. Havas Henrik nemrégiben felvállalta, hogy támogatja Magyar Pétert. Korábban egyébként azt gondolta, hogy Magyar „a Fidesz agytrösztjének a találmánya”, és célja az ellenzék szétverése, de a Tisza Párt elnökét már hazafinak tartja.
