A Manorama Online indiai lap szerint Orbán Viktor miniszterelnök jelenleg családjával az indiai Kocsiban, Kerala államban tartózkodik, tudta meg Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.Ő sem lepődött meg, hogy az orvén család útja nem Csádba vezetett, pedig ott meg magyar érdekeltségek is vannak.
A miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval, két lányával, valamint egy ötfős kísérettel érkezett Indiába. Körutazást tesznek, úgy tudni, január 16-áig maradnak is a dél-ázsiai országban. Orbán Viktor valószínűleg azért ér rá ennyire, mert nem hívták meg a soros lengyel EU-elnökség megnyitójára, amiért az Orbán-kormány politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, a korrupcióval vádolt volt igazságügyiminiszter-helyettesnek, szinte soha nem látott mélypontra taszítva ezzel a lengyel-magyar kapcsolatokat.
„Nyaral egyet, biztos felkészül az előrehozott választásra. Lehet, hogy azért olyan gyenge a forint, mert a befektetők tudják, hogy a hős utcai harcos vezérlő tábornok éppen nyaral”– jegyezte meg Hadházy Ákos. A hvg.hu kérdésére azonban Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnök annyit reagált: „A miniszterelnök magánprogramjairól, ahogyan eddig, ezután sem adunk tájékoztatást”.