2026. május 21. (csütörtök) 07:45

Korda – Mi közünk a vizilovakhoz?

Az állatkertek szponzorálása egy ideje, az állatok örökbefogadásával történik, s így jut a nem éppen olcsó egzotkus gyümölcsökre, s a valamivel olcsóbb zöldségekre is.Két hete a debreceni állatkert azzal a felkéréssel kereste meg Korda Györgyöt, hogy Balázs Klárival együtt fogadják örökbe az intézmény híres vízilópárosát.

„Nem is értettem először a kérést” – mondta a Borsnak Korda György. „Illetve persze azt értettem, hogy örökbefogadó szülők, de miért pont mi? Mi közünk nekünk két vízilóhoz? A válaszra nem voltam felkészülve: azt mondta a hang a telefonban, hogy Linda és Szigfrid 35 éve élnek együtt, és olyan szeretet sugárzik róluk, mint amilyen rólunk a televízió képernyőjén keresztül.”

Idén augusztusban töltötte be 45. életévét a Debrecen Zoo legidősebb lakója, Szigfrid, aki a Fővárosi Állat- és Növénykertben született. A nílusi víziló 1985 novemberében érkezett Debrecenbe, s néhány évvel később társat kapott Linda személyében, akivel máig az állatkert egyik legnépszerűbb szerelmespárját alkotják.

Még több bulvár…