2026. szeptember 03. (csütörtök) 06:17

Majkát kirabolták Las Vegasban

A rapper a Jólvanezígy csatornán vendégeskedett, és a műsorban többek között arról beszélt, hogyan vitték el a táskáját a legutóbbi Las Vegas-i pókerversenyről, amin részt vett. Bár riasztotta a biztonsági szolgálatot, a tettes nem került elő.
A Jólvanezígy YouTube-csatorna őszi visszatérő évadának első vendége Majka volt, aki nem mellesleg a Heti Hetesben is együtt dolgozik annak műsorvezetőjével, Nagy Ádámmal. A debütáló epizódban az aktualitások mellett beszéltek az AI előnyeiről és hátrányairól, a vízhiányról, illetve Magyar Péter Redditen való „őrjöngéséről”, és szóba került Szijjártó Péter volt külügyminiszter is. Ahogy Majka kiemelte, nagyon zavarja, ha megkérdőjelezik az őszinteségét, és az is, hogy napraforgónak állították be őt – többek között a közös kép miatt, amelyet Szijjártó osztott meg a közösségi oldalán.
Ő osztotta meg, én sose tettem ki sehova. Beleszaladtunk abba, hogy ebből politikai hírverést csináltak. De megírtam ezt is, hogy tanulunk belőle. Van ilyen, hogy amikor elindulsz, hogy jót tégy, azt gondolod, hogy majd most akkor tudsz segíteni, vagy valami olyan dolgot csinálni, ami tényleg számít, és akkor utána beleszaladsz egy ilyen pofonba. Akkor szerintem az egy jó tanulópénz volt– jelentette ki, majd a műsorvezető a TV2-vel kapcsolatban is kérdezte őt, miszerint nem próbálták-e visszacsábítani, amire sokat sejtetően mosolygott, kijelentve: „Ha próbáltak se beszélnék róla, mert nem mentem, és nem is fogok.”

Még több bulvár…