Pintér Sándor az egyetlen, az Orbán kormány leköszönt miniszterei közül, aki elegánsan távozott és most beült a Wartburgjába és lement a telkére.Persze, elővehette volna a Ferrarit vagy a Lamborghini, de az nincs neki. Igaz, telne rá a milliárdjaiból, de azokat nem a központ ellopásával szerezte, hanem mint biztonsági szakember.
Az egykori belügyminiszter már több mint 30 éve tulajdonosa az NDK-ban gyártott járműnek. Pintér Sándor a legendás autót 1995-ben örökölte.A 444 egyik szemfüles olvasója az M7-esen vette észre, hogy a mellette haladó sávban éppen Pintér Sándor hajtott el az 1989-ben üzembe állított gépjárműben ülve.A képen az látható, hogy leengedett ablaknál, a több mint harmincöt éves autóból kikönyökölve hasít az autópályán:Pintér Sándor a tavalyi vagyonnyilatkozatában nyolc ingatlant jelölt meg, amelyeknek eltérő mértékben, de a tulajdonosa. Ez most sem változott. Az 1995-ben, öröklés útján szerzett Wartburgja továbbra is megvan. Pintér Sándor 20 éven keresztül irányította a Belügyminisztériumot, utódja Pósfai Gábor lett, míg a rendészeti államtitkár Dr. Tóth Gábor.





