A nemzeti Színház pazar kiállítású magazinját mindig végigolvasom és már rég nem csodálkozom, hogy milyen pátosszal írnak magukról, de hát ez nem idegen Vidnyánszky Atillától, aki Beregszászról indulva meglehetősen messzire jutott, miközben letarolta magyar színházi életet. A legutóbbi számban Trill Zsolt Kossuth díjas színész nyilatkozik, aki 2006-ban ugyancsak Beregszászról érkezett, Vidnyánszkyt követve. Úgy tűnik, másban is követi hűségesen. Elmondja ugyanis Ozsda Erikának, hogy ha hazamenne Beregszászra, azonnal elvinnék katonának, tehát nem megy és másokat is visszatart. Rendben. Ám ő arról is tud, hogy 2014 után Kijev környékén „az egyszerű embereket fegyverforgatásra oktatták”. Lehet, hiszen az volt az az esztendő, amikor az oroszok elfoglalták Krimet. Trill ezt nem mondja, viszont hozzáteszi, hogy „az ukránok azóta arra készültek, hogy őket megtámadják”. Ez logikus. Ám ezek után feltesz egy költői kérdést: „Miért nem arra készültek, hogy ne támadják meg őket?”
És tényleg, készülhettek volna a békére is. Trill persze azt már nem árulja el, hogy azt hogyan kell. Ozsda Erika meg nem kérdezi meg. Talán ő tudja? Nekem viszont sejtelmem sincs, mivel lehetett volna rábírni Putyint, hogy ne támadjon, amikor a Krimet olyan könnyen bevette és különben is úgy tartja, hogy olyan ország, hogy Ukrajna nincs. És Trillnél honnan ez a fene nagy orosz barátság? Vagy most ezt kell mondani a vezénylő tábornok után? A Kossuth díjat is meg kell szolgálni, de nem így. A színpadon.
