A bogrács nem magyar találmány, és nem is feltétlenül kifejezetten a pásztorok főzőeszköze lehetett. A magyar kánon szerint a pásztor egy szép napon felébredt, és gulyáslevest főzött bográcsban. Így lett ez az étel az egyik legfontosabb fogásunk. Ezt a legendát támasztja alá Erdei Ferenc Néprajzi Ínyesmesterség című műve, amit Váncsa István cáfolt meg a gulyásról szóló írásában. Szerinte a pásztor szegény ember volt, aki – minden más vidéki emberrel együtt – igen ritkán fogyasztott húsféléket, különösen ritkán ehette épp azoknak az állatoknak a húsát, amiket őrzött. Váncsa úgy véli, a gulyás budapesti vendéglőben született
A bogrács egyébként Belső-Ázsiában fontos főzőeszköz, ahol nemcsak leveseket, de édes, sűrű, csíráztatott búzával készült pasztákat is készítenek benne, valamint piláfokat, gabonakásákat pirítanak, és bő olajban sütnek fánkokat. A kirgiz, török, azeri, ujgur receptek sokkal változatosabban használják a tűz felett lógó edényt, mint mi.
Belső-Ázsiai bográcsban készülő ételek például a chorba, ami az erdélyi csorba szóból lehet ismerős – ott levest jelent, és itt is. A szó még a perzsából ered, ezért is lehet, hogy van ilyen nevű levese egész Belső-Ázsiának, Észak-Afrikának és a Közel-Keletnek is. Kerülhet ezekbe a levesekbe szinte bármi a zöldségektől a húsokon és gabonákon át a hüvelyesekig. Tipikus kazanban készült étel a kesme is, ami Belső-Ázsia tésztalevese, de még ezeknél is fontosabb a plov vagy piláf, azaz a rizskásák, rizses húsok sokféle verziója. A bográcsban főzés nem azt jelenti, hogy csak hús és zsír lehet benne, sem azt, hogy kizárólag főzésre lehet használni.
