A British Journal of Sports Medicine szerint a középkorú népesség legaktívabb negyede akár 5 évvel hosszabb életre is számíthat. A kutatók szerint azok tekinthetők legaktívabbnak a 40 felettiek közt, akik mindennap 160 percet gyalogolnak, legalább 4,8 km/óra sebességgel. Ők 5 évvel hosszabb élettartamra számíthatnak, vagyis az amerikai átlagéletkort tekintve 78,6 év helyett 84 évig élhetnek.
Nos, ezzel az adattal csak az a baj, hogy akkor naponta 12 kilométer kellene gyalogolni, amely meglehetősen nehezen elképzelhető, vagyis kivitelezhetetlen. A dolgozó embereknek se ideje, se pénze nincs erre és a módosabbak sem tudnak több, mint két és fél órát erre szánni.Ugyanakkor az tény, hogy a gyaloglás fölöttébb egészséges, s a kardiológusok prevencióként is azt javasolják, hogy naponta 5-6 ezer lépést tegyünk meg, ezt egy telefonos applikációval ellenőrizni tudjuk.