Egy norvég sarkkutatási intézet munkatársa 2018-ban egy GPS-jel nyomába eredt, amely északon vándorolt, ahol már nem járnak hajók és nincs más, csak jég, jég és esetleg még egy kis jég is. Nagy meglepetésére egy sarki róka vitte magával a jeladót.A biológusok korábban is tudták, hogy a sarki róla (Vulpes lagopus) óriási távolságokat képes megtenni, miközben élelmet keres, de amit a tanulmányban szereplő nőstény művelt, az később a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.
A rókára 2017 júliusában szerelték fel a jeladót a Norvégiához tartozó, az országtól északra található Spitzbergákon. Az állat ott élt 2018. március 26-ig, amikor elhagyta a szigetcsoportot és megkezdte nagy menetelését. 21 nap alatt 1512 kilométert tett meg, aztán elérte Grönlandot. Ezután folytatta vándorútját nyugat felé, majd június 10-én megérkezett az Ellesmere-szigetre, Kanada legészakibb részére. Vagyis 76 nap alatt jutott el Norvégiától Kanadáig, ezalatt kisebb-nagyobb kanyarokkal összesen 3506 kilométert tett meg.