2024. október 09. (szerda) 11:33

Drogkeringő

Ennek nem lesz jó vége, Szabó Győző és Dietz Guszti is kiakadtak az új drogtörvénytől: „Olyan lesz, mint egy állatkert…”
Így reagált Szabó Győző, amikor meghallotta, milyen lesz az új kanadai drogtörvény. Fotó: Blikk/

Pár napja érkezett a hír, miszerint Kanada legnyugatibb tartománya dekriminalizálja a kokaint, a heroint, a metamfetamint, a fentanilt, és a morfiumot – írja a Ripost. A lap kifejtette, hogy ezek a kemény drogok a továbbiakban is illegálisak maradnak, de most jön a csavar. Nem tartóztatják le azt a személyt, akinél 2,5 gramm vagy annál kevesebb mennyiségben találnak a szerekből. Ráadásul vádat sem emelnek majd, a szereket pedig nem foglalják le. Egyedül tájékoztatást kapnak majd azokról az egészségügyi és szociális szolgáltatásokról, amik rendelkezésre állnak ilyen esetekben.

Mit szól ehhez Szabó Győző és Dietz Guszti?

A Ripost most utánajárt annak, hogy mit szól ehhez a magyar sztárvilág két alakja. Szabó Győzp és Dietz Guszti véleményére voltak kíváncsiak, hiszen mindkettejüknek van némi tapasztalata a kemény drogokkal. A színész és a sportoló már szembenéztek a démonjaikkal, sikeresen megbírkóztak velük.

Szabó Győző így vélekedik a kanadai tartomány megengedő intézkedéséről:

„Svédországban például államilag szabályozzák az alkoholvásárlást, mégis mindenhol van bolt, ahol meg tudják venni a piát. Ettől függetlenül nem értem ezt a kanadai helyzetet. Éppen nemrég jártam ott, a Toxikoma miatt és mindenfelé amolyan szabad zónák vannak, ahol engedik, hogy az emberek beálljanak a különféle drogoktól. Eközben Kanadában sokkal többen halnak meg drogtúladagolásban, mint például Covidban… Persze ott van a másik oldal, vagyis a kormány, ami hatalmas lóvét kaszált már azon is, hogy legalizálták a füvet. Ebben a kérdésben nem lehet, vagy nagyon nehéz jó döntést hozni.

Brit Columbia most olyan lesz, mint egy állatkert, vagy szafari park, csak ott nem a zsiráfot lehet majd megnézni, hanem a szét- és lecsúszott drogosokat. Sajnos a döntés mögött nincs meg az a szociális háló, amit ez az emberkísérlet igényelne. Ott a drogosok meghalnak”

Az egykori MMA harcos, Dietz Guszti sem rejtette véka alá a véleményét. Nagyon keményen kimondta, mit gondol a helyzetről:

„Nekem az a véleményem erről, hogy nem feltétlen probléma az, hogy a szerhasználatot nem kriminalizálják, persze, ha a terjesztést továbbra is büntetik. Ez sajnos nem derült ki egyértelműen. Vannak országok, ahol zéró toleranciát hirdetnek a drogokkal szemben, de gyanítom, ott sincs arányaiban kevesebb szerhasználó, mint azokban az országokban, ahol ezt részben tolerálják! Ha tetszik, ha nem, amióta világ a világ, az emberek használnak drogokat! Persze, nem mindenki, tudom, de az én korosztályomban az emberek 90 százalékának volt már valamilyen drogélménye.

Az alkoholt is drognak tartom, sőt, az egyik legaljasabbnak mind közül. Mégis, hozzáférhető és ha nem is múlt el még 18, akkor is könnyedén bárki megoldja magának a beszerzését. Pedig a családon belüli erőszak, a piti bűncselekmények és halálos közúti balesetek 80%-át az alkohol okozza. Így nincs kétségem afelől, hogy a mindenkori kormányoknak, bárhol a világon, nem igazán érdeke, hogy mi józan, mentálisan egészséges életet éljünk…

Ezzel együtt túlzásnak érzem hogy nem különböztetik meg a könnyű és keménydrogokat egymástól.

Ezért ez így számomra leginkább egy újabb, felesleges emberkísérletre hasonlít, ami a történelmünk során ritkán hozott eddig pozitív eredményt, vagy talán még soha. Lelkük rajta akik ezt kitaláltak, és azoknak is akik ezt jóvá hagyták ilyen módon…”

Még több életmód…