Sebestyén Balázs bulija után többen is arra panaszkodtak, hogy kábítószert csempészhettek az italukba, közülük pedig volt, aki megfogalmazta azt is, hogy méltatlanul bántak vele a mentők, amikor panaszával hozzájuk fordult. Hiába kereste az ügyben a helyszínen lévő biztonságiakat, ők azt mondták neki, hogy keresse a rendőrséget.A 112-t is felhívta az eset után, de ők azt közölték vele, hogy keresse a kihelyezett biztonságiakat, s hogy menjen be feljelentést, illetve panaszt tenni a III. kerületi kapitányságra.Mások is panaszkodtak a mentőkre, hogy nem foglalkoztak a panasszal, s az ápoltak testére írták filccel a számokat, van akinek a homlokára. Úgy tűnik, a Mentőknél csak vezetőváltás volt, a módszerek nem változtak.Zacher Gábor is nyilatkozott, szerinte csak néhány órán belül mutatható ki a Gina vér- illetve vizeletmintából. Vajon készült ilyen teszt?Erről sem szól a fáma.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el az esettel kapcsolatban, amelynek célja a történtek teljes körű tisztázása. A szükséges nyomozati cselekmények folyamatban vannak, és tanúkihallgatás is történt.A Mentők szóvivője szerint ők nem tapasztaltak drogos esetet, s elnézést kért, ha valakinek a homlokára írták a számot, de valahogy meg kell különböztetni az embereket, magyarázta. Nos, alig hihető, hogy más országokban filccel jelölik meg a betegeket.Léteznek modernebb módszerek is.
Azóta megjelent egy közlemény, amelyben az Országos Mentőszolgálat elnézést kért az általuk is elismert hibákért. „A szakszerű betegellátás mellett alapvető elvárás, hogy bajtársaink minden beteghez és hozzátartozóhoz tiszteletteljesen és empatikusan viszonyuljanak. A kommunikációval kapcsolatban megfogalmazott észrevételeket komolyan vesszük. Fontosnak tartjuk, hogy a visszajelzésekből tanuljunk, feltárjuk az esetleges hibák vagy hiányosságok okait, és ahol szükséges, javítsunk a működésünkön. Ennek részeként felhívtuk bajtársaink figyelmét arra, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek és aggódó hozzátartozóik felé tanúsított empatikus, tiszteletteljes kommunikáció az ellátás fontos része.”
