A családon belül erőszakről, elsősorban a rejtett bántalmazás természetrajzáról tartott többször előadást Dobray Sarolta író, újságírónő és Bánki György pszichiáterológus. Egy éve járják az országot. Pedig nem is ők találták ki, barátaik mondták, hogy ezzel témával pódiumra kell állni. Dobray regénye, az Üvegfal ugyanis hatalmas siker, már színpadon is bemutatták és mondhatnók, hogy közkivánatra íródik a folytatása. A bántalmazási esetek gyakran tragikusan végződnek, a statisztikák szerint Magyarországon szinte minden héten meghal egy nő családon belüli erőszak következtében. Dobray Saroltának kivételes gyerekszobája volt, apja Dobray György filmrendező és édesanyja Polonyi Gyöngyi színésznő maguk is sokat törődtek elesett, sérült emberekkel.
A bántalmazottak is ott ülnek a nézőtéren?
Rengetegen. Gyakran megjelennek a bántalmazók is. A bántalmazás felismerése – pláne a nem fizikai bántalmazásé – egyébként nagyon hosszú idő, gyakran évtizedek telnek el addig. Sokan elmondták már, hogy hosszú évtizedek után döbbentek csak rá, mi történt velük, mert annyira megfoghatatlan, hogy mi az ilyenkor, ami gyakran teljesen kiszívja az ember életerejét. A legtöbb bántalmazó kapcsolatból – legyen az bármilyen típusú – nagyon nehéz kilépni, sőt gyakran veszélyes is megfelelő segítség nélkül. És nagyon sok erőt kell gyűjteni, hogy kimondják a kapcsolat végét. Ritkán lehet csak úgy elsétálni, a nők többsége egy ilyen helyzetben kiszolgáltatott, és fél, ez nincs másként egy budai úri kerületben sem. A férfiak Magyarországon még mindig sokkal inkább hatalmi pozícióban vannak, mint a nők.
Nemrégiben az erzsébetvárosi, a józsefvárosi, a ferencvárosi és a II. kerületi polgármester egy fórumon azt mondta., hogy az állami intézmények nem működnek, így az önkormányzatoknak kell erőn felül segíteni a bántalmazott nőket.
Sajnos, én is ezt tapasztalom. És persze a civil szervezetek, de ez mind nem elég. Az előadásainkon gyakran feltűünnek ügyvédekl, bírók, pszichológusok, családsegítők, rendőrök, aminek nagyon örülünk. Mert az intézményrendszerben dolgozók többsége nincs felkészítve arra, hogy mennyire más egy bántalmazó dinamika, mint egy „átlagos” rossz kapcsolat. Így történhet meg, hogy gyakran éppen ők folytatják akár a legnagyobb jószándék mellett is a bántalmazást. Így történhet meg az is sokszor, hogy haHa a rendőrök ki is mennek egy-egy családi veszekedés, bántalmazás után, többnyire nem tesznek semmit, maximum azt mondják a párnak, hogy nyugodjanak meg, és próbálják meg felnőtt módon megbeszélni a dolgaikat. . Közlik a párral, hogy Nyugodjanak meg” és „Próbálják emberi módon elrendezni a konfliktust”. És ha a nő nagy nehezen külön is tud költözni – ez sem egyszerű, el is költözik, egyáltalán képes rá, mert többnyire nincs hová mennie – a bántalmazás az esetek többségében akkor is folytatódik, gyakran a gyerekeken keresztül, ha vannak. Ezért is törénhet meg, hogy a bántalmazott maga tér vissza a bántalmazóhoz. Egy felmérés szerint átlagosan a hetedik kilépési kísérlet szokott csak sikeres lenni egy ilyen kapcsolatból. Azt is tudjuk, hogy a gyilkossággal végződő esetek nagy része épp szakításkor, vagy az a körüli időszakban történik.
Hová, kihez fordulnak a bántalmazott nők?
Sokszor senki sincs, aki meghallgassa őket, a rokonok, barátok sem veszik komolyan, vagy kétségbe vonják, amit hallanak, mert hát „rendes ember az, szeret téged”. Gyakran a A bántalmazónak a bántalmazott barátait, rokonait istöbbnyire sikerül őket maga mellé állítani. Az egyik legfontosabb dolog, hogy legyen legalább egy olyan személy ilyenkor az ember mellett, aki hisz neki, és elfogadja a megéléseit. És persze elengedhetetlen lenne, hogy az intézményrendszer jól működjön, hogy ezek a nők valódi, hozzáértő, és hatékony segítséget kaphassanak. A tragédiákat is csak így lehetne megelőzni. Természetesen nők is lehetnek bántalmazók, de tény, hogy a még mindig igencsak patriarchális társadalmi berendezkedésünk miatt a férfiaknak jóval nagyobb tere adódik a bántalmazás több formáját elkövetni.
Meglepte a könyv sikere?
Rengetegen visszajeleznek, hogy hasonló helyzetben élnek vagy éltek. És amikor elolvassák a regényt, vagy meghallgatják az előadást, rádöbbennek, hogy nincsenek egyedül. Mert ezt a helyzetet sokan bűntudattal, szégyennel élik meg, önmaguikat hibáztatják. Több pszichológustól hallottam, hogy ajánlották a könyvet a pácienseiknek. Az egyik budai gimnáziumban három éve kötelező olvasmány a tizedik osztályosoknak. Az előadásaink telt házasak, pedig nagyon egyszerű a forgatókönyv, én öt részletet felolvasok a könyvből, majd beszélgetünk, Gyuri elmagyarázza a pszichológiai, lélektani hátteret. Rengeteg vidéki helyszínen jártunk már, Erdélyben is több városban, Egyébként már, de a londoni, bécsi és linzi magyarok is meghívtak bennünket.
Kivételes gyerekszobája volt, hiszen a szülei elesettekkel, bűnözőkkel, stricikkel, prostituáltakkal is foglalkoztak. Édesapja filmrendezőként, édesanyja pedig, miután otthagyta a színészi pályát, magánemberként.
Gyerekként is azt láttam, hogy ők mindenkit egyenrangúként kezeltek, olyanokat is, akiket amúgy nagyon kevesen. Ezt szívtam magamba. Én is így készítettem mindig a riportjaimat, cigánysoron, börtönben, prostituáltak között, mindenhol. Mind pontosan ugyanúgy emberek vagyunk, alapvetően ugyanazokkal a félelmekkel és vágyakkal.
A regény alapján íródott színházi darab is sikeres, s ahogy tudom, készül az Üvegfal folytatása.
Nagyszerű előadás született, már három éve játsszák nagy sikerrel, Soós Attila rendezésében, Gryllus Dorka és Simon Kornél szereplésével. És valóban irom a regény folytatását, majd októberben jelenik meg. Annak alapján pedig készülünk egy új irodalmi-pszichológiai esttel Gyurival őszre. Ahogy a most megjelent, Közel című tárcakötetem mentén is tervezünk valami izgalmasat.
