2025. április 16. (szerda) 03:54

Hidat építenek a Kotori-öbölben

Hidat építene a Kotori-öböl fölé Montenegró, ezzel egy öt évtizedes elképzelés valósulna meg az Adria-parti országban.
A Gradnja.rs című, építészeti portál beszámolója szerint az Adria-Jón autópálya részeként épülő híd 1700 méter hosszú és 50 méter magas lenne, valamint három pilléren állna, és 60 kilométerrel rövidítené le az utat az öböl két partja, Kumbore és Lustica között. A 200 millió eurós (80 milliárd forint) híd építése 2030-ban kezdődhet meg, és kínai hitelből valósul majd meg.
A híd tervezői a horvátországi Peljesac hidat használták mintaként vizuálisan és a gyakorlati megvalósítás során is, fontos volt ugyan – ahogyan Horvátországban is -, hogy az öbölbe tartó nagy hajók is átférjenek a híd alatt.A Kotori-öböl két partjának összekötésére több elképzelés is született az utóbbi években. Több helyszín is felmerült egy lehetséges híd felépítésére, vízalatti alagút kiépítéséről is beszéltek, illetve felvetődött, hogy meg kellene tartani a jelenlegi, komppal történő átkelés lehetőségét.

Még több életmód…