2024. május 18. (szombat) 22:49

Itt szívesen lennék német nyugdíjas

Újabb részleteket közölt a Blikk a Schadl-sorozatból: a felvételeken a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke egy barátjával beszélget arról, hogy elment átvenni egy lakást Spanyolországba, ahová akár majd szívesen látja a beszélgetőpartnerét is egy pár napra. „Csak nézelődünk ott, elkajálgatunk. Kis tenisz, kis golf, kis kurva anyja” – fogalmaz a felvételen Schadl.
Az ellene és társai ellen folyó nyomozás során az illetékes szervek számba vették, hogy Schadl és felesége 2016 és 2021 között hol és milyen ingatlant vett, és mennyiért. A Blikk szerint összesen 775 millió forintos összegről van szó.
Közöttük van ez a spanyolországi ingatlan is, amiért a nyomozati anyagok szerint 35 millió forintot fizetett. A felvételen Schadl arról is beszél, hogy ha „teli árban” vették volna, „akkor is egy olyan lakás, mint a miénk, az közvetlen vízparti, előtte három darab medence, két darab jacuzzi, maga a tenger, teniszpálya tartozik hozzá, mélygarázs alatta, tehát normál körülmények, három szoba, két fürdő, egy terasz. Akkor is kétszázezer euróról beszélünk. Az hetvenmillió forint. Azt hol veszel ilyet Pesten?”
Később Schadl azt is mondja, hogy „itt szívesen lennék német nyugdíjas ezen a La Mangán.”
Amikor beszélgetőtársa azt mondja, ha már ilyen jók ott a kilátások, akkor az ember inkább már vesz egy ilyet kint, keres egy kis pénzt, és háromhavonta hazajön egy hónapra, „möghallgatja a hülyeségeket, azt elmegy vissza, nem?”. „Így van” – mondja rá Schadl.

Még több életmód…