2024. december 05. (csütörtök) 03:10

Kanári-szigetek – Túl sok a turista

Immár a világ egyre több pontján panaszkodnak a helybeliek a turisták hadára, s ez épp úgy igaz Velencére, mint Dubrovnikra vagy a Kanári szigetekre. A hét Kanári-sziget lakói és a turisták között egyre nagyobbak a feszültségek, a héten a túl sok turista ellen tüntettek. Tavaly több, mint 14 millió turista utazott a szigetekre, ahol alig 2,2 millióan laknak. Hogy az arányokat érzékeltessük: A 9,7 millió lakosú Magyarországra szinte ugyanennyi, 14,2 millió turista érkezett 2022-ben (ráadásul ők jellemzően kevesebb időt is töltöttek el Magyarországon, mint egy Kanári-szigetekre utazó turista).
Az egyik aktivista elmondta, hogy az emberek eleve elégedetlenek az életkörülményeikkel, a munkalehetőségeikkel, és ez összefüggésben van a túl sok turista kiszolgálásával. A tüntetők minőségi turizmust akarnak, hogy ne legyen tele szeméttel a strandjuk, vagy hogy ne épüljenek illegális szállások, a kormánytól pedig azt várják, hogy turistaadót vessenek ki. Ám ez naív óhaj, hiszen a befektetők épp egy túl építik a szigeteket, mint bárhol másutt a világon, s ráadásul egyre több afrikai menekült köt ki a szigeten, amely ugyancsak borzolja a helybeliek idegeit.

Még több életmód…