A címszereplő igen nagy tiszteletnek örvend,
Amit nem csak a mérgező tüskének köszönhet.
Hanem ahogy kinéz, a külseje rendkívül furcsa,
Kétségtelen, ő a törzsfejlődés különös csúcsa.
Gyakori jelenség minden homokos sivatagban,
Tiszteletben is tartják ezt nyíltan és titokban.
A jó, békés bölcsesség általában nem kiabál,
Szép csendben megvárják, amig tovább sétál.
A skorpió útját egyszer egy folyó keresztezte,
Úszásra nem volt sosem alkalmas az ő teste.
Föl-alá tíb-lábolt, bejárta majd az egész partot,
Amig egy sütkérező nagy békát megpillantott.
Hé, komám! Ne haragudj, hogy megzavarlak,
De igencsak irigylésre méltó a te nyugalmad.
Elnézésért fohászkodom, felkeltettelek volna?
Ha igen szépen kérem, átvinnél a túlsó partra?
Eszem ágában sincs! Nem ettem én meszet,
A rossz híred már jócskán megelőzött téged.
Nagyot nyújtózott a varangy, és ásított egyet,
Aki téged a hátára vesz, még meg se született.
Idefelé jövet, mindenki csak rólad beszélt,
Nincs ilyen úszóbajnok több a Föld kerekén.
Persze még azt is mondják ezek a visszhangok,
Hogy a csinos lányok ellepték a túlsó partot.
Ám volt is szándékomban úszni egy nagyot,
Nekem is fülembe jutott ez a lányos dolog.
De téged akkor sem vihetlek el magammal,
A farkad mérgező gyilkos fegyvere magasztal.
Te nem tudod, mit beszélsz bölcs varangy úr,
Ha az úton megölnélek, azt én sem élném túl.
Azt hiszem meggyőztél, de valami rosszat érzek,
Na, jól van, gyerünk, hallom hív a túlsóparti élet.
A skorpió a békába nyolc lábbal kapaszkodott,
Az alkalmi tutaj, így panaszra nem adott okot.
Gyors hosszú tempókkal szelte a folyón a vizet,
Már- már szép lassan a túlsó parthoz közelített.
A varangy a tarkóján egy éles nyilalást érzett,
Elveszünk mindketten, mire fel a halálos ítélet?
Ne haragudj pajtás, ez nekem is felfoghatatlan,
De nem tehetek róla, mert ez a véremben van.
