2024. október 14. (hétfő) 17:52

„A Bese-ügy egy újabb kormányzati gumicsont”

Újabb „kormányzati gumicsontnak” tartja a Bese-ügyet a Tisza Párt elnöke, szerinte azzal az ország legsúlyosabb problémáiról, a nem működő államról és az „ipari szintű lopásról” akarják elterelni a figyelmet.

Magyar Péter az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: a konkrét ügynél fontosabb, hogy magas rangú fideszes politikusok arról beszéltek a sajtónak: létezik az ügyben egy dosszié az illető magánéleti tevékenységéről, amely a kormányt is megjárta.

Szerinte ez azt jelenti, hogy a Fidesz megfigyeltet embereket és szükség esetén, ha a politikai érdekük úgy hozza, akkor felhasználják a titkosszolgálati és egyéb módszerekkel szerzett információkat.

„Milyen rendszer az, amely aktákat gyűjt minden, számára veszélyes állampolgárról és zsarol mindenkit? Nem véletlen, hogy az állampártból nyilvánosan nem mernek kilépni, vagy a gyűlöletkeltés ellen felszólalni. Hiszen, ha így tennének, a hatalom azonnal bosszút állna rajtuk is” – fogalmazott.

A Tisza Párt álláspontja az: Magyarországon mindenki úgy él, „azzal és azt csinál, akivel és amit szeretne”, egészen addig, amíg ezzel másnak nem árt, vagy nem szeg jogszabályt.

A normálisan gondolkodó embereket az egyházi szálat leszámítva Bese Gergely ügyében sem érdekelné az illető irányultsága, vagy magánélete.

„Ami itt kiverte sokunknál a biztosítékot, az a képmutatás és leginkább az, hogy ő volt, aki pap létére pont az állampártnak, a legalantasabb ösztönre, a gyűlöletre alapuló narratíváját erősítette” – tette hozzá a pártelnök.

„Mi egy olyan országért küzdünk, ahol minden magyar ember önmaga lehet, ahol nem kell rettegni a hatalomtól, ahol az emberek felvállalhatják politikai és egyéb nézeteiket, legyenek bármilyen irányultságúak, tartozzanak bármely vallási közösséghez, nemzeti kisebbséghez, ahol mindenki önmagát adhatja, ahol minden magyar ember büszke lehet a hazájára és a magyarságára” – áll Magyar Péter közleményében.

Még több ITTHON…