2026. október 17. (szombat) 00:26

A HÉV-nél állították meg a részeg hölgyet

Világítás nélkül, a forgalommal szembe haladt egy 79 éves nő még a múlt héten – számolt be a hajmeresztő esetről a Blikk alapján az RTL.Az idős nő mögött két fiatal haladt, akik éppen munkából mentek haza. Az autót először Soroksáron észlelték, majd egészen Dunaharasztiig követték, miközben a hölgy az elmondásuk szerint több autó tükrét is letörte, összevissza ment, emellett nem volt tudatában az eseményeknek.

Az egyik fiatal ekkor kiszállt az autóból, átszállt az asszony mellé, majd az anyósülésről kivette a slusszkulcsot. Elmesélte, úgy szállt be, hogy megkapaszkodott a járműbe, mivel az még mozgásban volt. A hölgy kis híján az érkező HÉV elé hajtott.”Soha életemben nem futottam ennyire gyorsan, így sikerült elérnem a lassuló kocsit. Feltéptem az utasoldali ajtót, beugrottam, majd egyből kitéptem a helyéről a slusszkulcsot, amitől a kocsi leállt. Másodpercekkel később jött a HÉV… ha az autó nem áll meg, éppen telibe kapta volna”.

A fiatalok úgy látták, hogy a nő zavart volt, emellett vércukorproblémát emlegetett. Kérte, hogy kocsival kísérjék el hazáig, de a két fiatal nem akarta, hogy újfent volán mögé üljön.Pallos Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a nő beismerte, hogy alkoholt fogyasztott, és fáradtnak, gyengének érezte magát. A kiérkező rendőrök megfújatták vele a szondát, amely pozitív értéket mutatott.

Még több ITTHON…