2024. április 23. (kedd) 07:33

A miniszterek visszavonulnak az egyetemi kuratóriumok éléről

A Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormányinfón jelentették be, hogy a kormánytagok lemondanak az egyetemi kuratóriumi pozícióikról. Percről percre tudósításunk a kormányinfóról.
Rekordbevétel várható a turizmusban

Milyen várakozásokkal tekintenek a turizmus bevételeire idén? Gulyás szerint már a tavalyi év is nagyon jó volt, idén pedig van esély rá, hogy a bevételek az eddigi abszolút rekordév, 2019 eredményeit is meghaladják.

Képviselői fizetések: Együtt sírunk, együtt nevetünk

Gulyást emlékeztették arra is, hogy az országgyűlési képviselők fizetése idén törvények alapján – melyek azt az átlagbérhez kötötték – várhatóan 17 százalékkal nő.
„Együtt sírunk, együtt nevetünk” – válaszolta a miniszter az érintett törvényről. Amit ráadásul az ellenzéki képviselők is megszavaztak.

A magyar médiát nem uralja senki

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MCC konferenciáján arról beszélt, hogy „aki uralja a médiát, az uralja az országot”.
Arra a kérdésre, hogy ki uralja Magyarországon a médiát, Gulyás azt mondta, hogy senki, mert a magyar média sokszínű – ellentétben a nyugatival. Mindenki tud olyan szerkesztőséget találni magának, ahol szeretheti vagy gyűlölheti a kormányt.
Orbán Balázs kijelentése Gulyás szerint kiváló gondolat, „csak Magyarországon nem értelmezhető”.

Orbán azért nem beszélget magyar újságírókkal, mert abból még több félreértés lenne

A Telex rákérdezett arra is, mi hangzott el a kormányfő külföldi újságíróknak tartott, botrányt okozó háttérbeszélgetésén. (Az erről szóló egyik tudósításban először az szerepelt, hogy Orbán nemmel felelt arra, maradna-e az Európai Unióban, később ezt pontosította.)
Gulyás szerint ő nem volt ott, de Rod Dreher is módosította az érintett cikket, ezt kell figyelembe venni. És azért nem szerveznek magyar újságíróknak háttérbeszélgetéseket a miniszterelnökkel, mert „abból még több félreértés lenne”.

Európa a vesztes oldalon áll a háborúban

Európa abszolút a vesztes oldalon áll az orosz–ukrán háborúban – emelte ki Gulyás. Amíg tízszer annyit fizetünk az energiáért, mint az Egyesült Államokban, a német és magyar cégeknek pedig így kell versenyképesnek maradniuk.
Gulyás szerint ők azt tartják elfogadhatónak, amit Ukrajna is, és a területi integritás megsértését elítélik.

„Lehet csökkenteni az áfát, csak az hiba”

A vártnál jóval több, 6800 milliárd folyt be áfából tavaly, ennek ellenére nem merült fel az áfacsökkentés kérdése. Az áfacsökkentés nem árcsökkentést hoz, hanem a kereskedelmi haszon növekedésével jár.
Lehet csökkenteni az áfát, csak az hiba – mondta.
A magas áfának az a kockázata mindig megvan, hogy nem fizetik be. Ez a terület, ahol még a velünk szemben ellenszenves Európai Bizottság is elismerte, hogy az áfacsalások visszaszorultak Magyarországon.

Nincs tény, ami szükségessé tenné a belső vizsgálatot az Igazságügyi Minisztériumban

Először a végrehajtói kamarán belül kellene vizsgálatot tartani a végrehajtói kinevezések miatt – válaszolt Gulyás arra a kérdésre, nem kellene-e belső vizsgálat az Igazságügyi Minisztériumonban. Bár folyamatban van a nyomozás, a tanúvallomások alapján nincs semmilyen jogi tény, ami ezt szükségessé tenne. Ehhez pedig egyébként is szükség lenne a bírósági ítéletre, hiszen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.
Gulyás úgy tudja, nem volt négyszemközti találkozó Varga Judit és Schadl György között.

Nincs abban semmi különleges, hogy Kocsis Máté is ott volt a soproni kormányülésen

A Liszt Ferenc Repülőtérre vezető gyorsforgalmi út építéséről is kérdeztünk. Gulyás szerint azt és a vasúti összeköttetés fejlesztését is mindannyian támogatják, de hogy mikor lehet elkezdeni, azt még nem lehet tudni.
Arra a kérdésre pedig, sérült-e a hatalmi ágak szétválasztása azzal, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője meghívást kapott a kormányülésre, Gulyás nemmel válaszolt. Az ugyanis már az Antall-kormány óta elég gyakran fordult elő, hogy a frakcióvezető is részt vesz a kormányülésen.

Lesz elég munkavállaló a debreceni akkugyárba

A debreceni akkumulátorgyárba rengeteg munkavállaló kell majd, ezt Gulyás is elismerte, de szerinte ez egy többütemű fejlesztés, sok ezer munkavállaló ráadásul hosszú évek múlva kell csak majd. Debrecen példátlan ütemben fejlődik, ezért biztosan lesz elég munkavállaló a gyárba.

 

Még több ITTHON…