Pár hete 67 gyertyát fújhatott el tortáján Csizmadia Ervin. Az örökifjú – kiváló énekes, gitáros – budapesti politológusnak ’95 óta bő egytucat önálló kötete jelent meg. Könyvei sorát a magyar demokratikus ellenzék történetét feldolgozó három részes munkával kezdte. Ebben a vaskos műben a Kádár-rendszer ellenzékének és szamizdat-irodalmának históriáját dolgozta fel; s interjúkat is készített a főszereplőkkel. Lassan negyedszázada, hogy megírta Diskurzus és diktatúra című könyvét, amelyben feltárta, milyen értelmiségi csoportok alakultak ki a Kádár-korszakban, és közöttük milyen viták folytak Nyugat-Európáról mint követendő modellről az 1980-as évek végén.
Jó tíz esztendeje jelent meg a Miért „alaptalan” a magyar demokrácia? című kötete. Mely természetesen nem arról szól, hogy ne lehetne Magyarországon demokrácia. Arról viszont igen, hogy „ennek felépítése a hiányzó (vagy gyenge) társadalmi alapok híján roppant nehéz”. A könyv alcíme is sokat elárul a szerző szándékáról: Pártok, konfliktusok, társadalmi kohézió és állampolgári nevelés.
