2024. október 24. (csütörtök) 07:20

Az első csádi halott

Veszélyes útra lépett a magyar kormány, amikor egy csádi akcióra vállalkozott, ahová 200 magyar katona megy majd. Talán még el sem indultak, de az első áldozat már megvan. Elhunyt ugyanis a N’Djamenába akkreditált magyar katonai attasé.

Vékás-Kovács Imre alezredes a Magyar Honvédség kiváló és elismert katonája volt. 1988-ban kezdte meg katonai pályafutását, számos alkalommal szolgált műveleti területen, diplomáciai, illetve katonadiplomáciai beosztásokban. Magyarország n’djamenai katonai attaséjaként nemrég kezdte meg külszolgálatát a Száhel-övezeti országban.

Több magyar portál rejtélyes halálesetről ír. Az biztos, hogy az alezredesre a szállodai szobájában találtak rá, idegenkezűségre utaló jel nem merült fel. Az elhunyt hazaszállítását a Magyar Honvédség biztosítja, halálának pontos okát Magyarországon vizsgálják ki – írták, hozzátéve, hogy mind a Magyar Honvédség, mind a Honvédelmi Minisztérium részvétét fejezi ki a családnak.

A honvédelmi miniszter kabinetjének tagjaként a csádi katonai misszió előkészítésében részt vett Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár is. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor indulnak Csádba a magyar katonák. Hogy mi lehet a magyar kormány célja a csádi misszióval, arról szakértők is csak találgatnak. Egyes szakértők szerint orosz sugallatra történik minden, hiszen az oroszok a franciák és az amerikaiak nyomában egyre erősebbek a térségben. A VSquare oknyomozó portál információi szerint a magyar kormány katonai hírszerző központot akar létrehozni Csádban.

Még több ITTHON…