2024. október 14. (hétfő) 15:59

Bajnai – Orbán kilépne az EU-ból

Bajnai Gordon az ex-állami vezetők panelbeszélgetésén Mikulas Dzurinda volt szlovák, Mirek Topolánek volt cseh miniszterelnökkel, és Sebastian Kurz volt osztrák kancellárral beszélgetett a változó (közép-)európai politikáról .

A volt magyar kormányfő már nem politizál, és nem is tartja magát a rezsim részének. Szerinte az Orbán-kormánynak jól kidolgozott, hosszútávú terve van arra, hogy a népesség nagy részét ismét az állami újraelosztástól tegyék függővé, ez pedig a politikusoknak ad hatalmat.

Bajnai szerint újra pártállami rendszer épül ki, a rendszerhez való hűség pedig a siker kritériuma lett. Ráadásul véleménye szerint nagyon nehéz lesz másik pályára állítani Magyarországot, ha lesz esély a változásra. Ez a mostani együttélés az EU-val nem sokáig tartható fent, mondta. Bár szerinte a lakosság egyértelműen EU-párti, így a kormány mögött nem áll a kilépést támogatók többsége, de értékelése szerint sokat dolgoznak azon, hogy ez megváltozzon. Egy esetleges kilépés másnapján viszont összeomlana a gazdaság, mert a Magyarországon lévő kínai és német autógyártók elhagynák az országot. Elmondta azt is, hogy van stratégia arra, hogy kilépjünk az unióból, mert szerinte a mai állapotában a magyar rezsim nem kompatibilis az EU-val.

Még több ITTHON…