2024. június 17. (hétfő) 22:08

Dobrev: az eredmény csalódást keltő

Az eredmény csalódást keltő, azt gondoltuk, hogy az a politika, amit képviselünk több szavazót tud meghódítani, több szavazót tud meggyőzni – értékelte a választási eredményeket a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője a pártszövetség budapesti eredményváró rendezvényén, hétfő hajnalban.

Dobrev Klára azt mondta, hogy az Európai Parlamentben a magyarok képviseletét négy párt látja majd el, köztük három jobboldali, amelyek „egy nagyon másfajta Európát képzelnek el, mint mi”. Az elkövetkező hetekben, hónapokban, vagy akár egy-két évben minél több embert szeretnének meggyőzni arról, hogy Magyarországon méltó tisztességes jólét csak egy erős Európa közepén lesz, mert amikor Európa meggyengül, abba Magyarország „belerokkan”. Leszögezte, hogy az EP-ben továbbra is ezt az erős Európát fogják képviselni, ezt az erős Magyarországot fogják építeni.
Az eseményen Gyurcsány Ferenc a DK elnöke úgy fogalmazott, hogy ez a „hosszúra nyúlt nap illetve éjszaka” jelentősen átalakította a magyar politika térképét, Az, hogy ennek milyen mélyebb okai vannak és milyen következményei lesznek, arról sokat fognak beszélni a következő napokban és hetekben.
Az nagyjából világos, hogy a magyar politika szociáldemokrata, baloldali centruma mostantól szinte kizárólagosan a DK-MSZP-Párbeszéd szövetségnél van – jelentette ki a pártelnök. Hangsúlyozta, úgy gondolják, hogy Magyarországon szociáldemokrata politikával lehet jobb életet teremteni.
Az önkormányzati választásról Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a DK-nak több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz.
Szavai szerint csalódásra ad okot, hogy kevesebb EP-képviselőjük lesz, mint amennyit szerettek volna de „az az európai gondolat, amit képviselünk, az nem változik”.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke leszögezte, hogy a „hazai baloldal volt, van és lesz, a hazai baloldalt megőriztük”. Megjelent a színen egy jobboldali kihívó, de a baloldali értékek ettől nem csorbulnak, a társadalmi igazságosság, a szolidaritás, a társadalmi különbségek csökkentése ma csak ennek a szövetségnek a politikája.

Még több ITTHON…