Több meghívott előadó visszalépett a hétvégi DPK-tábortól, míg egyeseket utólag húztak le a listáról a szervezők – értesült a Népszabadság. Ferencz Orsolya megerősítette, hogy őt is felkérték, vegyen részt a programban, ám később közölték vele, hogy csak vendégként számítanak rá. A volt űrbiztos végül nem is került be az előadók közé, és úgy döntött, ilyen formában nincs értelme részt vennie a rendezvényen.
Ferencz Orsolya azt mondta, a szervezők először kifejezetten részvételre kérték fel; telefonon és e-mailben is érdeklődtek, hogy elmegy-e. Amikor azonban az előadás részleteiről, az időpontról és a formátumról kérdezett, már azt a választ kapta, hogy valójában csak vendégként gondoltak rá.És nem csak Ferencz Orsolya marad ki a programból. A fellépésüket lemondók között volt Kurucz Dániel, a KözTér Youtube-csatorna alapítója is, aki annyit mondott: ennek leginkább családi és elfoglaltságbeli okai voltak. „Persze, vannak egyéb okok is, de ebbe most nem mennék bele. 12 percnél tovább soha nem is volt úgy, hogy megyek”.


