2024. október 23. (szerda) 01:20

Erzsébetvárosban drágábban parkolhatunk

Az erzsébetvárosi képviselő-testület a kerületben élők lakossági parkolási díjainak emeléséről döntött keddi ülésén.A január 1-jén hatályos intézkedés szerint akik Erzsébetvárosban élőként igényelik, hogy a kerületben parkolhassanak, az eddig 2100 forint helyett az első autó után 36 ezer, a második után 76 ezret kell fizetniük.A Fidesz négytagú frakciója nemmel szavazott, a baloldal a DK-s Niedermüller Péter polgármesterrel együtt tíz vokssal támogatta a javaslatot.

A Fidesz képviselői a testületi ülés elején jelezték, hogy szerintük a parkolási díjak jelentős emeléséről nem készült hatástanulmány és nem kérdezték meg a kerületben élőket sem. A kormánypárti képviselők szeretnék tudni, az emelt díjakból származó évi 400 millió forinttal mi a városvezetés szándéka.

Niedermüller Péter elmondta, Erzsébetváros megtelt, tele van autókkal, a helyi, az ott élőket érintő parkolási díj jelenleg jelképes, mindössze az adminisztrációs költségeket fedezi. A városvezető szerint az önkormányzat gazdálkodása „a hírekkel ellentétben stabil”. A bevételből az utak javítására és a kerület további zöldítésére fordítanák, mivel az ilyen területek aránya jelenleg mindössze 6 százalék Erzsébetvárosban.

 

Még több ITTHON…