Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszert, amelyet megfogalmazásuk szerint a kormány az alaptörvény durva sérelmével hozott létre, és amelynek célja a hatalom kizárólagos birtoklása. Az MTI-nek kedden megküldött közleményükben azt írták, a Fidesz az új önkényuralmi rendszert elutasítja, az elmozdított tisztségviselők helyére állított személyek megválasztásában nem vesznek részt, a demokratikus jogállam helyreállítása után döntéseiket felülvizsgálják.Kicsit vicces, hogy a Fidesz vezetői beszélnek jogállamról, amikor azelőtt el sem ismerték, hogy ilyen fogalom létezik.
A 2026-os választások után a Tisza Párt megváltoztatta Magyarország alkotmányos rendszerét, az alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam, újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra.”A választójog korlátozásával megszűnt a politikai verseny, és ezzel véget ért a demokrácia. A köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróság elnökét eltávolították, ezzel megszüntették a hatalmi ágak elválasztását, a fékeket és ellensúlyokat kiiktatták, a jogállamiságot fölszámolták” – írták.
Hangsúlyozták, hogy az önkénnyel szemben minden állampolgárnak jogában áll fellépni, a Fidesz ezért nemcsak a kormány, de az új politikai rendszer ellenfele is lesz. A hatalmi önkénnyel szemben a parlamenten belül és kívül minden békés eszközt igénybe vesz.A mai naptól az a küldetésük, hogy helyreállítsák a demokratikus jogállamot.
„Az önkényuralmi rendszer áldozatait megsegítjük. A Tisza-kormány által elkövetett jogsértéseket nyilvántartjuk. A demokratikus jogállam visszaállítása után az áldozatoknak és a károsultaknak megadjuk az őket megillető jóvátételt”. Nem a polgárokat, hanem magukat védik, hiszen ellenük vannak folyamatban vizsgálatok, vagy legalább is több volt vezetőjük ellen.

