2024. október 14. (hétfő) 15:54

Folytatódik a pedagógusok megrendszabályozása

„A pedagógus a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint tanulói felügyelet ellátása során a birtokában lévő mobiltelefont és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt a neveléssel-oktatással összefüggő célokra használhatja” – olvasható egy, a Magyar Közlönyben megjelent belügyminiszteri rendeletben.

A Pintér Sándor által jegyzett előírás ugyanakkor nem érvényes a pedagógiai programban szereplő, iskolán kívüli programokon, valamint akkor, ha a pedagógus vagy más életét, testi épségét, vagyonát közvetlenül fenyegető veszély, szabálysértés, bűncselekmény csak telefonálással hárítható el, illetve amennyiben a pedagógus vagy a gyermek, tanuló egészségügyi állapota miatt kell hívni valakit.A határozat egyebekben előírja, hogy a tanárok vizsgázzanak a Nemzeti alaptantervből (NAT), az óvodapedagógusoknak pedig az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatos ismeretekről kell számot adniuk.

Még több ITTHON…