2026. október 17. (szombat) 00:22

Fürcht Pál maga jelentkezett

Soron kívül beidézi Fürcht Pált a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság, ezt az elnök, Toroczkai László közölte X-en.„Dr. Fürcht Pál volt főügyészhez eljutott a tegnapi felhívásom, ennek köszönhetően ma reggel maga jelentkezett az Országgyűlés Hivatalánál, és a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság elnökeként rendelkezésemre bocsátotta az elérhetőségeit. Így lehetővé vált a soron kívüli idézése, amit haladéktalanul meg is teszek”.

„Bízom benne, hogy a volt főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője olyan érdemi információkkal fogja segíteni az általam vezetett vizsgálóbizottság munkáját, amelyek fordulatot jelenthetnek a honfitársaink százezreinek az életét megkeserítő végrehajtómaffia teljes felszámolásában”.

A Tisza-frakció posztja szerint Fürcht Pál mint vendég érkezik a szerdai ülésre. Ahhoz, hogy válaszolhasson a kérdésekre, ki kell egészíteni a napirendet, amihez legalább egy ellenzéki képviselő szavazata is szükséges.
Csütörtökön hat volt igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya, Navracsics Tibor, Trócsányi László, Tuzson Bence, Varga Judit és Vastagh Pál meghallgatásáról, illetve írásbeli nyilatkoztatásáról döntött az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága.

Még több ITTHON…