Ontja a pénzt a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt., amelyet a magyar állam két éve vásárolt vissza a magánbefektetőktől. A gigantikus – az előző évinél 84 százalékkal nagyobb – nyereség zömét már decemberben, osztalékelőleg formájában kiszippantotta az Orbán-adminisztráció. A profitmaximalizálás közepette a dolgozók romló körülményekre panaszkodnak, miközben a szuverenitás jelszavával visszavett repülőtér kereskedelmi, illetve kiszolgáló bizniszében a hazai vállalkozások nem nagyon rúgtak labdába, sőt inkább a multik pozíciója erősödött. A NER-korifeusok pedig még mindig ott ülnek a cég igazgatóságában: Nagy Márton, Rogán és Lázár emberei képviselik az államot.
A kormány két éve azzal indokolta a BA Zrt. visszavásárlását a külföldi tulajdonosoktól, hogy ez nemzetstratégiai befektetés, a reptér működésének a magyar gazdaság fejlődését, a nemzeti érdeket kell szolgálnia.A reptér tulajdonlása szuverenitási kérdés, amely nemcsak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír
– fogalmaztak a minisztériumi közleményben. Az Orbán-kormány legnagyobb és – ahogy Nagy Márton egykori nemzetgazdasági miniszter emlegette – legösszetettebb állami bevásárlási akciójára nem sajnálta a pénzt, a visszavásárlás az adófizetőknek 2,5 milliárd euróba került, emellett átvállaltunk 1,1 milliárd eurónyi hitelt is.
Egy légügyi szakértő azonban az eddigi működés alapján nem látja a nemzetstratégia kibontakozását – mintha a profitelvárások, a vételár visszatermelése felülírna minden egyéb szempontot. Itt is sok dolga lesz még Vitézy miniszternek.

