Tarr Zoltán szombaton egy Facebook-bejegyzésben reagált Orbán János Dénes csütörtökön megjelent nyílt levelére.A költő a nyílt levelében jelezte a kulturális miniszternek, hogy szeretné visszavásárolni az operettlibrettóit, amiket több mint 422 millió forintért értékesített az államnak. Ezzel mondhatni beismerte, hogy az általa vezetett tehetséggondozó szervezet vásárolta meg a librettókat, amivel 400 milliót kaszált.
Tarr Zoltán egyértelműen üzent az első mondatával, amikor úgy fogalmazott: „Ez a kormány már nem az a kormány, amelyik háttéralkukkal intézi ügyeit.” A miniszter kiemelte, hogy „következményekkel járó ország lettünk. Olyan ország, ahol a közpénz a közt szolgálja, nem a hatalomhoz közeli üdvösök érdekeit.” Bejegyzése végén közölte, hogy feljelentést tett az Orbán János Dénest érintő ügyben, majd hozzátette, hogy „a továbbiakban a hatóságok feladata, hogy feltárják az eset részleteit”.


