2024. október 23. (szerda) 01:16

Lázár tanulja a műemlékvédelmet

A kulturális örökség védelméért felelős miniszterként egyik legfontosabb feladatom, hogy megóvjam az értékeinket. Ma elrendeltem a Turul-szobor műemléki védelem alá helyezését – jelentette be Lázár János a Facebookon. „A II. világháború katonai és polgári áldozatai előtt tisztelgő, XII. kerületi emlékmű szinte avatása óta politikai viták kereszttüzében áll. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy egy nemzeti jelképet és egy művészeti alkotást pusztulásra ítéljenek”.

A szoborról Kovács Gergely, a XII. kerület nemrég megválasztott polgármestere azt mondta a választás estéjén, hogy szoborparkba fog kerülni a vitatott emlékmű. De azt is jelezte, nem ez lesz az első intézkedései között, mert nem akarja azzal kezdeni, hogy utcai harcot vívnak a Mi Hazánk Mozgalom híveivel.  A polgármester szerint a szobor „Nagyon sok embert bánt és zavar. Nem az a baj, hogy turulszobor van. Nálunk voltak a leggázosabb nyilasok a második világháborúban, onnan 50-100 méterre működtették a központjukat, konkrétan náciknak a nevét sikerült ráírni erre a szoborra”.

A polgármester ezúttal em hagyta el a humora. Szerinte „ez csak valami tévedés lehet, bizonyára a MÁV-ot akarta műemlékké nyilvánítani a miniszter úr. Most hirdethetjük meg a „Lázár János találkozása a műemlékvédelemmel” című szoborpályázatot.”

Még több ITTHON…