A Transparency International Magyarország jogi igazgatója a hvg.hu-nak arról is beszélt, dolgozik tovább, nem lelkizik azon, hogy nem ő lett az új hivatal vezetője.Nincsenek érzelmeim és nincs lelkiállapotom. Nem is lenne elegáns bármit mondanom erről – mondta Ligeti Miklós a hvg.hu-nak arra a kérdésére, hogyan éli meg, nem őt választották a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének. És nem a sajtóban akar arra választ adni, hogy Unger Anna hívására részt vesz-e az újonnan felállt hivatal munkájában.
Ligeti Miklós arról is beszélt, hogy több ügy is lehet az, amelyekkel a hivatal először foglalkozhat. Említette egyebek mellett a Covid idején behozott lélegeztetőgépek esetét, a letelepedési államkötvények ügyét, a magántőkealapokba kihelyezett többezer milliárdnyi közpénzt. Ezek ügyében a TI feljelentéseket is tett már.Úgy véli, az NVVH a vádemelés előtt átvehet nyomozásokat a rendőrségtől vagy az ügyészségtől. Ilyen akár a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Alapítványa miatt folyó eljárás is.
A politika reakcióját viszont szerencsétlennek tartom Unger Anna felkapott, és szerintem sokak által félreértett mondatára, hogy hat év sem elegendő az ügyek végig viteléhez. Lehet soron kívül nyomozni a legfontosabb ügyekben most is– fogalmazott Ligeti, aki hozzátette, a Tisza által beígért jogszabály módosításoktól nem fognak felgyorsulni az eljárások, hiszen mindenekelőtt azt kellene megértenünk, miért ilyen lassú a rendszer, miért olyan sok a felderítetlen bűneset. A gyorsaság nem feltétlenül egyenlő a hatékonysággal.
