2024. október 09. (szerda) 12:33

Miért drága az orosz gáz?

265 milliárd forintot takarított volna meg tavaly Magyarország, ha az Orbán-kormány nem Vlagyimir Putyintól, hanem a tőzsdén vásárolta volna meg gázt – 1rja mai cikkében a Népszava.

A lap a KSH által most frissített külkereskedelmi nyilvántartásokból kiszámította, hogy decemberben 35 százalékkal 1411 euróra csökkenhetett az oroszoknak kifizetett magyar gázár ezer köbméterenkénti átlaga. Ez látszólag megfelel a piaci áresésnek: a TTF-nek is nevezett holland gáztőzsde – kutatásaik szerint – irányadó, két hónappal korábbi, októberi átlagszintje ugyanis 33 százalékkal 1324 euróra esett. Ennél tehát még mindig körülbelül 7 százalékkal többet kellett fizetnünk az oroszoknak. Igaz, ez a felár a novemberi, tíz százalékhoz képest némiképp csökkent – jegyezte meg a cikk szerzője.

A TTF mértékegységeiben, míg az októberi tőzsde megawattóránként (MWh) 135 eurós átlagot mutatott, addig a decemberi orosz ár MWh-nként 144 euróra becsülhető.

Az év egészében az oroszoktól 4,3 milliárd köbméter gázt kaptunk. Míg a 2021-ben leszállított, 5,9 milliárd köbméterért összesen 544 milliárd forintot fizettünk, addig a 2022-es, több mint negyedével kisebb adagért összesen 2,4 ezermilliárdot fizettünk ki Putyinnak. Míg ebből 2021-re 92, addig 2022-re 574 forintos köbméterenkénti átlagár adódik.

Tekintettel arra, hogy a TTF átlaga decemberben ezer köbméterenként 1148 – MWh-nként 118 – eurón állt, ha a gázt nem az orosz szerződés alapján, hanem a szabad piacon vettük volna meg, akkor a szerző számítása szerint körülbelül 265 milliárd forintot takarítottunk volna meg.

A lap szerint furcsa, hogy Orbán Viktor látványosan Moszkva-barát politikát folytat arra hivatkozva, hogy az oroszoktól megkapjuk a szerződésben megrendelt gázt. Kétségtelen: Moszkva ma már kizárólag a magyar-orosz megállapodást nem sértette meg a szállítások egyoldalú leállításával, ám azok az államok, amelyek gázcsapját Putyin ily módon elzárta, sikerrel váltottak más beszállítóra – emlékeztet a Népszava.

Még több ITTHON…