2024. december 03. (kedd) 18:13

Miről álmodik Orbán?

Orbán Viktor arról beszélt zárt körben a kötcsei pikniken, hogy 2034-ig tervezi a saját kormányzását – írja a Telex a találkozó helyszínén tartózkodó résztvevőkre hivatkozva. A lap emlékeztet: a miniszterelnök korábban arról beszélt, 2030-ig tervez maradni, az új céldátumot azzal indokolta, hogy a háború és a koronavírus-járvány elvett tőlük négy évet. És azt szeretné, ha Magyarország olyan erős legyen, mint a kiegyezés idején volt. Ez volt a legnagyobb mondása, amelynek sajnos semmi alapja. S ennek a célnak a kerékkötője éppen ő maga, aki lassan kihátrál Európából és Kínához akarja jobb híján kötni a szekerünket, amely hatalmas csapda. Sajnos, a Valóság nevű nagybácsi nagyon messzire jár az Orbán portától.

A beszédben elhangzott az is, hogy Orbán szerint, bár az elmúlt időszakban, elsősorban a gazdasági nehézségek miatt csökkent a kormány népszerűsége, nem annyira, mint más európai kormányzó pártoké. Szerinte ugyanakkor az év végére újra növekedő pályára áll majd a reálbérek értéke.

És mondott még egy óriási butaságot, hogy Európa iszlamizációja miatt szerinte hamarosan keresztény közösségek fognak Nyugatról Magyarországra menekülni. Egyelőre magyarok százezrei menekülnek Ausztriába, Németországba és Angliába dolgozni, mert itthon rossz a közérzetűk és tombol az infláció.

A miniszterelnök ismertette tizenöt pontból álló nagy tervét, amivel azt akarja elérni, hogy „nagyok, erősek és gazdagok” legyünk, valamint hogy „tiszteljen minket a világ”.

A szükséges pontok között szerepel

  • a demográfiai fordulat
  • a munkaalapú gazdaság létrehozása
  • hogy az ország hitelfelvételek helyett hitelezővé és modern ipari nemzetté váljon
  • hogy a magyar vállalkozók külföldön is befektessenek, a profitot hazahozva
  • a hadseregfejlesztés
  • a digitális állampolgárság bevezetése
  • az energetikai önellátás, melynek részeként Paksot orosz helyett francia üzemanyaggal üzemeltetnék.

Orbán elmondta azt is, az a célja, hogy Magyarország olyan erős legyen, mint a kiegyezés idején volt.

Még több ITTHON…